Napok óta csak ez a sor jár az eszembe :
"Nincs mitől félned. Csak azt veszítheted el, amit el kell veszítened."
Igaz és így élek mióta 1,5 év után vége lett egy kínszenvedésnek mondható "kapcsolatnak".
Nagyon sokáig harcoltam még egy olyan dolog miatt ,ami eleve hallott volt ,ahol minden ígéret csak szálló penész volt, nem óriás ígértek voltak ,csak ,hogy felhívlak találkozunk , csak együtt leszünk és a végén volt egy ígéret "minden rendbe lesz ne aggódj" ekkor már nevettem és egy utolsó csókot nyomtam az ajkára amivel elmondtam ,tudom ,hogy minden rendben lesz ,hisz már nem hiszek neked .
És megint itt vagyok már majdnem egy évvel később egy másik kapcsoltba ,ahol minden mese szerűen kezdődött és most megint csak szeretnék hinni az ígéreteknek ,de megint csak ígértek szállnak a levegőben , más férfiak kedvességéből kell élnem és nőnek éreznem magam .
Nem, nem csalom meg sose tudnám . Előbb hagyom ott minthogy ezt tegyem,
Hol van az a határ amikor már nem szabad hinnünk és várni valakire ??
Milliónyi jelet kapunk ,de mi mégis a szívünkre hallgatunk ... vagy van amikor a szív és az agy ugyanazt diktálja ,hisz feladja a küzdelmet az agy ellen ,de akkor életre lép az a sokszor emlegette láng ,a remény .
Hogy lehet a reményt kiirtani ? Véglegesen csak egy koporsóval és több lapátnyi földdel. Átmenetelig ,hogy olyan felfogás után megyünk ,hogy ha így kell lennie akkor így lesz ,bármit is teszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése